Facebook és twitter: a legújabb szenvedélyek

Dátum: 2012. febr. 21.   |   írta: informed.hu   |  

Egy új vizsgálat szerint könnyebb ellenállni a cigarettának vagy az alkoholnak, mint a közösségi oldalaknak, például a Facebook-nak vagy a Twitter-nek.

kislany_laptop.jpg














A chicagói egyetem kutatói 205 würzburgi önkéntest (18-85 éves) vontak be a vizsgálatba, hogy elemezzék a közösségi média addiktív tulajdonságait.

Az egyhetes vizsgálat alatt a résztvevőket BlackBerry okostelefon segítségével naponta hétszer kérdezték meg, arról kellett beszámolniuk, hogy az elmúlt 30 percben éreztek-e valamilyen vágyat, késztetést, és a vágy erősségét is osztályozniuk kellett „enyhétől ellenállhatatlanig”. A BlackBerryvel csak a válaszokat tudták megadni, másra ezek a telefonok nem voltak alkalmasak.

A kutatók összesen 10 558 választ regisztráltak, és a résztvevők 7827 „vágy-epizódot” jelentettek. A vizsgálat eredményeit a Psychological Science fogja majd közölni, de az előzetes adatokból kiderül, hogy az önkontroll a legkevésbé a közösségi médiával kapcsolatos késztetésnél működött.

A médiával kapcsolatos vágyaknak azért is nehezebb ellenállni, mondják a kutatók, mert ezek széles körben elérhetők. Másik oka igen gyakori használatuknak, hogy az emberek úgy érzik, „nem kerülnek sokba” ezek a szenvedélyek, nem úgy, mint a cigaretta és az alkohol.

A vizsgálat talán legérdekesebb megállapítása az volt, hogy a dohány, a kávé vagy az alkohol, valamint a sportolás, a szexuális késztetés és a pénzköltés kevésbé okoz függőséget.


Hozzászólások a cikkhez

Szóljon hozzá elsőként cikkünkhöz.

Új hozzászólás

A cikkhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be.

Pedagógus Klub képeslap

Küldjön virtuális képeslapot!



ped_klub.jpg

Lepje meg barátait, kollégáit!

A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!

No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.

Tovább a képeslapküldésre >

Legyen Ön is Klubtag!

Kérdése van? Keressen minket!

Email: info@pedagogusklub.hu
Telefon: (06-1) 270 9353
Skype: Skype Me™!

Programajánló, jeles napok

Szavazás

Helyesli-e, hogy az általános iskolákban bevezetik a mindennapi testnevelést?