Két tanítási nyelvű Waldorf-iskola indul ősszel a burgenlandi Pomogyban (Pamhagen) a magyar határ térségében - írták a kezdeményezők csütörtökön egy közleményben, amelyet az APA osztrák hírügynökség útján adtak közre.
A tervek szerint egy európai uniós program segítségével a határ magyar oldalán lakó gyerekek is beiratkozhatnak az iskolába. A Waldorf-módszer szerinti oktatást nyújtó intézményben magyar és osztrák tanárok is tanítanak majd. Egyelőre nem dőlt el, hogy osztrák állami iskolaként vagy magániskolaként indul-e az iskola.
"Éppen a határtérségben fontos a határokon átnyúló nyelvápolás" - hangsúlyozta a közleményben a kezdeményezők egyike, Angela Michlits, egy pomogyi borászat tulajdonosnője.
Michlits gyermekei Magyarországon jártak óvodába, és a szülők a gyerekek iskolaköteles kora után is szeretnének kétnyelvű oktatást biztosítani nekik. Angela Michlits évek óta a Waldorf-pedagógia alapítójának, Rudolf Steinernek a nevéhez fűződő gazdálkodási módszer, az úgynevezett biodinamikus gazdálkodás elvei szerint vezeti borászatát.
A következő hetekben tájékoztató rendezvényeket tartanak az iskoláról a határ magyar és osztrák oldalán is - írták a közleményben.
/Fotó: christofho/
Kétnyelvű Waldorf-iskola indul az osztrák-magyar határtérségben
Dátum: 2012. febr. 17.
|
írta: MTI |
Hozzászólások a cikkhez
Szóljon hozzá elsőként cikkünkhöz.
Új hozzászólás
A cikkhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be.
Kiadványajánló
Pedagógus Klub képeslap
Küldjön virtuális képeslapot!

Lepje meg barátait, kollégáit!
A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!
No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.
Tovább a képeslapküldésre >
Legyen Ön is Klubtag!
Kérdése van? Keressen minket!
Programajánló, jeles napok
Pedagógus állásbörze
Szavazás


