Magyarországon közel 300 ezer gép található az oktatási intézményekben. Az állam - csak a licencekre - 20-25 milliárdot költött.
Magyarországi Nyílt Dokumentum Formátum Szövetség (ODFA Magyarország) üdvözli és támogatja a szoftvermonopólium megszüntetését az oktatásban és más intézményekben, mivel ez nemcsak költségmegtakarítással jár, hanem elősegíti az értékalapú verseny kialakulását is a programok között.
Az ODFA Magyarország álláspontja szerint az elmúlt évtizedben a nyílt szabványokra, nyílt forráskódra épülő megoldások nem jelenhettek meg megfelelő mértékben az intézményekben. Az állam hosszú éveken át csupán egyetlen gyártó (Microsoft) zárt kódú szoftvertermékeinek a beszerzését finanszírozta, így például az oktatási intézmények a nyílt forráskódú és gyakran ingyenes megoldások bevezetésére kevés ösztönzést és támogatást kaptak.
Az ODFA Magyarország közleménye szerint az állam korábban az operációs rendszer frissítésekre, valamint az irodai szoftvercsomagra és csoportmunka megoldásokra minden évben milliárdos nagyságrendű adóforintot költött el: 2005-től évi 1,8 milliárd forintot, 2008-tól évi 1,5 milliárd forintot, 2011-ben pedig 1,1 milliárd forintot.
Ugyanakkor a Tisztaszoftver School&Campus megállapodása értelmében az intézményeknek minden gépre meg kellett vásárolniuk az operációs rendszer előre telepített (OEM) verzióját, aminek költsége hozzávetőleg 15-20 ezer forint volt egyenként.
Mivel az oktatási intézményekben a statisztikai adatok szerint mintegy 300.000 gép található, a Microsoft az állami megállapodásnak köszönhetően gépcsere ciklusonként további 4-8 milliárd forint bevételhez jutott, az olcsóbb OEM konstrukcióval számolva. Ebből következően az állam az elmúlt 10 évben csak az alaplicencek biztosítására mintegy 20-25 milliárd forintot költött el az oktatási szektorban. Ez az összeg ráadásul szinte teljes egészében elvándorolt az országból, hiszen a megállapodásokat az állam az Írországi Microsofttal kötötte. A megállapodás az intézményekre is jelentős terhet rótt, mivel szoftverek kapcsán, az államilag támogatott konstrukció ellenére is gépcsere-ciklusonként legalább 2-3 millió forintot költött el egy 100 számítógéppel rendelkező intézmény.
Az ODFA Magyarország szerint a School&Campus megállapodás felmondásával az állam azonnali megtakarításhoz jut, hiszen a nyílt szabványokra épülő szoftverek bevezetésének költsége alacsonyabb, mint a Microsoft megállapodás korábbi éves költsége.
A szervezet álláspontja szerint az állam továbbra is támogatja a jogtisztaságot, hiszen a nyílt szabványokra épülő, akár ingyenes szoftvermegoldások és a legálisan megvásárolt zárt forráskódú megoldások egyaránt jogtiszták. Ráadásul a School&Campus megállapodás felmondása mindössze a Microsoft szoftverek állami támogatással történő beszerzésének a végét jelenti.
A nemzetközi Nyílt Dokumentum Formátum Szövetség, az Open Document Format Alliance 2006-ban alakult, tagjainak száma meghaladja a 660-at, egyikük az ODFA Magyarország.
- Ön szerint színvonalas a magyar számítástechnika-oktatás? Ossza meg velünk véleményét! Regisztráljon és kommentáljon!



