Egyre kevesebb mesét ismernek az idejüket egyre inkább számítógép és videó előtt töltő olasz gyerekek. Ezen igyekszik segíteni a Veneto tartományban most beindított meseolvasási program, amelybe nyugdíjasokat is bevontak.
A Verona közeli, tizennégyezer lakosú San Martino Buon Albergóban "Raccontami una fiaba" (Olvass nekem egy mesét) címmel szerdán indult a városi önkormányzat és a venetói Harmadik Kor Egyeteme elnevezésű szervezet közös kezdeményezése. A helyi közösség legkisebb és legidősebb tagjait érintő kulturális projekt nemcsak az olvasás szeretetének terjesztését tűzte ki, cél a klasszikus mesék ismerete mellett a területhez kötődő hagyományos, szájról szájra terjedő történetek átadása is a fiatalabb generációknak. A mesék olvasása az olasz meseíróról, Gianni Rodariról elnevezett óvodában kezdődött. Az első történetet, Bertoldo kalandjait, amely a 17. századtól ismert Itália ezen részén, egy 65 éves nyugdíjas, Roberto Corradi hozta magával és olvasta fel.
Első lépésben tíz nyugdíjast képeztek ki a gyerekeknek szóló meseolvasásra. A feladatra önként vállalkozók felkészítő pszichológiai tanfolyamon vettek részt, de nem kellett nekik sokat magyarázni, meseolvasási technikájuk lenyűgözi a gyerekhallgatóságot - számolt be a La Voce del Nord-Est című napilap. A meseolvasást a Veronát és környékét megrázó szerdai földrengés szakította meg, de amint lehet, azonnal újraindítják.
Meseolvasási program az olasz óvodákban
Dátum: 2012. jan. 26.
|
írta: MTI |
Hozzászólások a cikkhez
Szóljon hozzá elsőként cikkünkhöz.
Új hozzászólás
A cikkhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be.
Kiadványajánló
Pedagógus Klub képeslap
Küldjön virtuális képeslapot!

Lepje meg barátait, kollégáit!
A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!
No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.
Tovább a képeslapküldésre >
Legyen Ön is Klubtag!
Kérdése van? Keressen minket!
Programajánló, jeles napok
Pedagógus állásbörze
Szavazás


