A közoktatási intézményvezetők megbízásának megszűnése nem kirúgás, és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) nem szüntette meg 214 intézményvezető megbízását - így reagált Réthelyi Miklós miniszter egy hozzá intézett írásbeli kérdésre szerdán.
A tárcavezető az Országgyűlés honlapján közzétett, Molnár Csaba független képviselő, a Demokratikus Koalíció tagjának kérdésére adott válaszában kiemelte: az intézményvezetői pályázat kiírásának és elbírálásának szabályai nem változtak, azokat a korábbi, senki által ezelőtt meg nem kérdőjelezett körülmények között és ütemezésben hajtják végre a kormányhivatalok. A független képviselő egyebek mellett azt firtatta, hogy milyen szempontok alapján döntöttek 214 intézményvezető kirúgásáról, és a később állami kézbe kerülő több ezer intézmény vezetőjére is ez a sors vár-e.
Réthelyi Miklós hozzátette: tisztogatásról nem lehet beszélni, mert a nemzeti erőforrás miniszter nem élt azzal a törvény adta jogával, hogy a szabályos pályázat mellőzésével hozzon személyi döntéseket. Rámutatott: az igazgatói pályáztatás csak a tanév közben folytatható le, az új félévet már megkezdett, de a tavaszi érettségi időszakba nem ért intézmények esetén a sikeresen lezárt félévet követően a leginkább zökkenőmentes a pályáztatás.
"Az oktatás világában a fenntartás, a tartalmi minimum és a szakmai ellenőrzés állami garanciája az állampártban gondolkodókat emlékeztetheti állampárti megoldásokra is" - fogalmazott Réthelyi Miklós, megjegyezve: a nevelésügy rendszerének stabilizálását célzó politikának azonban a működő európai közoktatási rendszereket juttatja eszébe.
A miniszter őszinte örömét fejezte ki, hogy a képviselő érdeklődése az oktatás irányába fordult. Ugyanakkor megjegyezte: sajnálja hogy ez nem mindig volt így, amikor a szocialista kormányok vidéki kisiskolák tucatjait zárták be, és megszorító csomagjaikkal a működésképtelenség szélére sodorták az oktatási rendszert.
Korábban oktatási szakszervezetek tiltakoztak az állami fenntartásba vett közoktatási intézmények vezetői megbízatásainak idő előtti visszavonása ellen; véleményük szerint annak - az átvételről szóló törvényi indokon túl - semmilyen szakmai oka nincs, és ez nemhogy emeli, hanem csökkenti a színvonalat. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt közölte: értetlenül áll a megyei fenntartásból kikerült közoktatási intézmények vezetőivel kapcsolatos intézkedések előtt. A PDSZ szerint az igazgatók, a beosztott pedagógusok, és nem utolsó sorban a diákok kerülnek olyan helyzetbe, amely kis odafigyeléssel elkerülhető lehetett volna. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) pedig alátámasztottnak látta azon félelmét, hogy a közoktatási rendszer államosítása megfelelő alapot teremt a szakszervezeti érdekegyeztetés kizárásához, az intézményvezetői gárda teljes lecseréléséhez és a pedagógusok elbocsátásához.
Réthelyi: a Nefmi nem szüntette meg 214 közoktatási intézményvezető megbízását
Dátum: 2012. febr. 15.
|
írta: MTI |
Hozzászólások a cikkhez
Szóljon hozzá elsőként cikkünkhöz.
Új hozzászólás
A cikkhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be.
Kiadványajánló
Pedagógus Klub képeslap
Küldjön virtuális képeslapot!

Lepje meg barátait, kollégáit!
A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!
No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.
Tovább a képeslapküldésre >
Legyen Ön is Klubtag!
Kérdése van? Keressen minket!
Programajánló, jeles napok
Pedagógus állásbörze
Szavazás


